Az ősz palástja rám telepszik,
aki elfut, sosem menekszik,
a múltja ott él két kezében,
kísérti az elveszett éden.
A szabadság bezárva bennem,
csodákra táruló szememben,
ölelni feszülő karomban,
szűkölve hátráló napokban.
A tél árnya már megkörnyékez,
bújnék hozzád, mint fa…
Magamban
2015.12.12. 20:44 szg54
Szólj hozzá!
