Falak között, bokrok között,
poros, szürke utak között
van-e hozzád közöm,
s hozzám közöd?
Rámnyitod az ajtót,
kezemről, fejemről a port letörülöd.
Ejnye, már megint beléptél
az életembe,
már megint
simogatást adtál a kezembe.
Ilyen vagy mindig:
kimész, bejössz,
fellöksz, és felemelsz,
megsiratsz, kinevetsz,
leporolsz, letepersz.
De egy napon
ha majd újra megleljük hazánkat,
nem fogjuk be a szánkat.
Ha a fekete fák között sötétlő
jövendő kísértete meglegyint,
minden félelmünket legyőzve
eléállunk megint.
Ha már nem nevet ki a derűs ég,
de még lesz bennünk keserűség,
ha önnön magunkat leteperve
kell felállnunk
immár szótlanul,
erőtlenül és gyáván:
hajdani bátorságunk újra kivirul.
És akkor nyiss rám a szobámban,
akkor porolj le engem bátran,
lépj be megint az életembe,
és én adok simogatást
a te kezedbe.
Akkor majd
falak között, bokrok között,
poros, szürke utak között
és mindenek között
lesz hozzád közöm,
és lesz hozzám közöd.
Dömös, 1984. április 3.
