Kicsavart szívvel ébredek,
csak érted sírok könnyeket,
s a reggel, hogyha eljön,
megtalál.
A világ lassan szétesett,
az ember csak ritkán nevet,
és szobrunk lent a téren
még nem áll.
Egy kancsal isten néz le ránk.
Ki tudja már, mit ér hazánk?
S az ember lenn a porban
térdepel.
Aki hatalmas, mind kacag,
nem érdekli a sok kacat,
csak hideg fejjel mér, és
mérlegel.
A tudatlanság népszerű,
a kisszerű lett nagyszerű,
s ki szépszerével szól, csak
félszerű.
Hisz kényszerű a tettetés,
és sose leszel tettre kész,
csak csendben ülsz, s így minden
egyszerű.
Ha bronzba öntve állhatunk,
egymásra így találhatunk,
s a bronzmáz szinte mindent
eltakar.
Kifacsart szívem irgalom,
ha kéred, hát neked adom,
tán eljön majd a reggel,
s szól a dal.
Dömös, 2013. január 1.
