Letérdelt elém a szél,
nem kócolta össze a hajamat,
nem cibálta meg a bajuszomat,
és nem kérdezett semmit.
A Nap már régen nem sütött,
és a Hold is késett,
pedig felhő se járt az égen,
és a szél ott térdelt a porban.
Ó, hát meddig tart az álom,
és meddig az ébrenlét?
Miféle létezés dübörgése
szaggatja nyűtt dobhártyáinkat?
Mint eltévedt gyermekek,
hányódunk a lét mezsgyéin.
Pengéken lépkedünk,
kopár dallamokat dúdolunk,
süketen nézünk,
vakon hallgatunk,
és már azt se tudjuk, kik vagyunk.
De a szél csak térdelt,
a Nap csak hallgatott,
és a Hold táncot járt
a Föld túlsó oldalán.
Dömös, 2015. február 27.
