- Kedves Eloximovics Jehov úr, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Lutz Ferenc vagyok a Mennyei Harsona főszerkesztője. Válaszolna néhány kérdésre, hogy hitelesen tájékoztathassuk olvasóinkat?
- Rendben van. Mit szeretne tudni?
- Amikor önhöz jövet Péter mester beengedett a kapun, és végigmentem a Mennyország utcáin, egy teremtett lélekkel sem találkoztam. Hogy lehet ez? Csak nem kijárási tilalom van?
- Dehogyis! A Mennyország szabad ország, itt mindenki azt csinálhatja, amit szabad.
- Akkor hogyhogy nem láttam senkit?
- Mert itt nincs senki. Néhány angyal lézeng erre-arra, de ők láthatatlanok tudnak maradni.
- De hát mire akkor ez az ország, a házak, utcák és a többi?
- Kezdetben azt hittem, hogy lesz néhány igaz lélek, akiket ide telepíthetek, de tévedtem. Volt régen egy Diogenész nevű ostoba, őt is én küldtem, hogy akár lámpással keressen igaz embert fényes nappal, de nem járt sikerrel, ahogy az összes többi megbízottam se.
- Nem lehet, hogy ön túl sötéten látja az embereket?
- Sajnos nem. A tapasztalat mást mutat, pedig amikor az embert teremtettem csupa jószándék vezérelt, de mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
- Nincs hát remény?
- De! Remény mindig van, de se a pokolban, se a Mennyországban nem található.
- Hogyhogy?
- Mert még él, hiszen a remény hal meg utoljára.
- És az emberek? Hol vannak az emberek?
- Hol lennének? A pokolban természetesen.
- Talán nincs az emberek között egy igaz lélek sem?
- Miért, talán van? Az emberek bárhol képesek poklot teremteni, ahol előfordulnak. Csak nem fogom ide beengedni őket, hogy a Mennyországot is pokollá változtassák? Hogy egy perc nyugtom ne legyen tőlük.
- Végül mit üzen az olvasóknak?
- Azt hogy menjenek a pokolba, ahogy maga is!
Dömös, 2025. január 21.
