(Magyar László költő halálára)
Szomjas a Duna, porzik a parti iszap,
rekken a nyár:
a nap is barnára sül.
Az autó kormányára ég a kéz,
arcomon görcsbe rándul a simogatás:
az érintés is éget, nem csak tekinteted.
Már csak mi vagyunk-vagyunk,
támadunk és támogatunk,
s napunk hiánnyal van tele.
A költő halott.
Az erdő is őszi tarka már,
idő előtt lehull a lomb,
szomjasan tátog a madár,
és a már a séta is kopár.
Az egész világ szomjazik,
miként jó szóra szomjazol te is, kedvesem,
s csak a mindennapi fájdalom feszül nekem.
A költő halott.
A verejték is izzad már,
szám szélén kicsap a só,
a hőségben mosolyog a hallgatás,
és odakozmál a lélek.
Kérlek, fogd a kezem, hűsítsen hűvös tenyered.
Félek.
Az őszbe indult
a dalok jókedvű, szakállas vándora,
s az öntörvényű költő nyomában
hiába lenget gyászlobogót a város.
A költő halott, és csak a dal!
Dömös, 2015. augusztus 27.
Forró nyárban
2015.08.27. 22:40 szg54
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szg54.blog.hu/api/trackback/id/tr377739682
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
