Az öregek otthona különösen nyomasztó hely volt. Sötét volt és szürke, a fertőtlenítő mellett különböző igen kellemetlen illatok ostromolták az ide belépő orrát. Ötven-hatvan idős ember tengette itt élete utolsó egyhangú éveit, napjait. A létszám folyamatosan ingadozott attól függően, hogy mennyien „távoztak”, és érkeztek.
Sziklai Szilárd – aki ezért a névért egész életében neheztelt a szüleire – már évek óta itt lakott, és szívből gyűlölte ezt a helyet, de nem volt választása, mert nem tudta már egyedül ellátni magát, és senkije se volt, akire számíthatott volna. Éppen az ágyában feküdt, és egy kicsit elszundított.
Amikor felébredt, egy fehérköpenyes idegen állt az ágya mellett, aki hosszú fehér szakállat viselt. Az illető éppen a csuklóját fogta, hogy kitapintsa a pulzusát.
– Ön volna az új orvos? – kérdezte Szilárd.
– Így is mondhatjuk. – válaszolta az idegen – A nevem Eloximovics Jehov.
Szilárd ámulva nézett rá.
– Ez most valami vicc? Maga nem létezik, magát én találtam ki az egyik abszurd elbeszélésemben.
– Hát kedves barátom, ön ráhibázott az igazságra. Hiába tagadta egész életében, bizony létezem.
– Na jó, ez hülyeség. Csak egy hülye álom. Fel akarok ébredni.
– Az aligha fog sikerülni, mert ön már halott.
– Na, ne tréfáljon, nem vagyok vicces kedvemben! Ez lenne a túlvilág? Egyáltalán nem ilyennek képzeltem.
– Hogy ön a csekély értelmével milyennek képzelte, nem oszt, nem szoroz. A túlvilág mindig éppen olyan, amilyennek akarom, hogy legyen. Ez netán jobban tetszik? – és pattintott egyet az ujjaival. A szoba hirtelen átváltozott, és egy hideg, ködös síkságon álltak egymással szemben. Szilárd megborzongott.
– Emlékszik? – folytatta Eloximovics Jehov – Mennyit ugratták egymást a barátjával? Ön azt mondta, hogy ha önnek lesz igaza, nem is fognak tudni róla, de ha neki, akkor beleütheti az ön orrát a saját tévedésébe? Hát a barátjának lett igaza, mégsem tudja önt a tévedésével szembesíteni, mert – hála nekem – ő még nincs itt.
Szilárd döbbenten állt, és hallgatott.
– És arra emlékszik, hogy mindig azt mondogatta, hogy ön a pokolba akar kerülni, mert ott jobb a társaság? Ez egy nagy marhaság volt öntől, egyáltalán nem jobb az a banda. – leckéztette tovább Eloximovics Jehov – Amit a fia mondott, arra is emlékszik? Tudja, hogy mindenki azt kapja majd, amiben hisz. Ha ön úgy hiszi, hogy a halál után nem lesz semmi, akkor önnek nem is lesz semmi.
Szilárd még mindig hallgatott, de Eloximovics Jehov nem tágított:
– Eljött hát a pillanat, döntenie kell! Válasszon! Melyiket akarja, a poklot vagy a semmit?! Válasszon! Döntsön!
Szilárd csak hallgatott tovább.
– Nem hallotta?! Válasszon! Döntsön! Döntsön! Döntsön már!
Szilárd átizzadtan riadt fel.
– A fenébe, milyen hülye álmom volt. – gondolta – Szerencsére tényleg csak álom volt. Sebaj, holnapra úgyis elfelejtem.
Dömös, 2024. december 9.
