Eljött az este,
elmúlt egy szép nap,
és te az ágyban
csendben elalszol,
pillád se lebben.
Egyszer csak halkan
mozdul a paplan,
s föléd hajolva
nézem az arcod,
s gondolom némán:
válladra omló
barna hajadban
összegubózva,
feltekeredve
aludni csendben
– mókusként vackán –
volna a kedvem.
Budapest, 1977. május 15.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
