Viaszfehér holdmadarak –
elszálltak az éveink.
Konok, szürke felhők alatt
haldokolnak szépeink.
Halvány álmok, rózsaszínű
kényszerképzetek között
bolyongunk, és piros szívű
gyermek áll fejünk fölött.
Görcsös, köves úton járunk,
hátunk mögött kék az ég,
mindig csak csodákra várunk,
s mindig reménykedünk még.
Ha majd egyszer vízbefúlnak
csodálatos álmaink,
akkor jövünk rá, hogy túl csak
hull a hó, és hull a hó,
és levágva szárnyaink.
Kaposvár, 1975. március 9.
