Mikor kicsi fiú voltam,
csak lovakról álmodoztam,
tetszettek a szép paripák,
s rajtuk ülő hős daliák.
Később is, ha lovat láttam,
megsimogattam nagy bátran,
és ha olyan helyen voltam,
ha tehettem, lovagoltam.
Felnőttem, és ló helyett már
érett ember autóval jár.
Azzal jártam eztán én is,
rám nevetett még az ég is.
Autón jártam, úgy pipáltam,
istenekkel paroláztam.
Nem törődtem semmi mással,
csak a fékkel meg a gázzal.
Aztán megtörtént a nagy baj,
annyit se mondhattam, hogy jaj,
„csont-kováccsal”* találkoztam,
s autójával átment rajtam.
Azóta van lovam újra,
vele kelek most már útra,
vele járom be a teret,
ezüstlábú járókeret.
Dömös, 2014. április 20.
* utalás a gázoló vezetéknevére
