Talán nem ide kellett volna születnem.
Talán egy másik időben,
egy másik dimenzióban lenne a helyem.
A téridő labirintusában kellene bujdokolnom
hideg északi fényben, hallgatva égi zenét,
vándorolni csillagközi űrben,
mint magányos hajótörött,
az univerzum számkivetettjeként
bujdosni fagyos és forró ködökben,
csillagok születésénél bábáskodni,
és mint csodákat áhító egyszerű lélek,
ott kiáltani lelkes halleluját.
S a gravitáció kútjába belehullva,
egy fekete lyuk szikrázó horizontján túl,
a végső ölelésben összeroppanó testben
a lélek utolsó felvillanása után
elfelednék végre mindent,
ami a földi világhoz láncol.
Talán egy másik mindenségben,
ahol nem törpül el a lélek,
nem lenne hitetlen az őszinteség,
és nem volna hívő a hazugság,
és nem volna magányos a türelem.
Egy másik mindenségben
átkelnék a közöny alagútjain,
és elviselném
a mindennapos atomrobbantásokat is.
Egy másik mindenségben
talán végre megsemmisülnének
a gyűlölet géppuskafészkei,
és az emberré válás ösvényén tévelyegve
elnyerhetővé válna
a feledés és a türelem áldása.
Dömös, 2016. április 21.
