Az öregember haldoklott. Magányosan feküdt ágyában, nem volt körülötte senki az elhanyagolt, öregszagú szobában. Odakint tavaszodott. A félig leeresztett redőny résein besütött a nap berácsozva a haldokló ágyát és a szoba falait, mint egy börtöncellát.
Élete utolsó perceiben nem volt mellette senki, mert már évek óta egyedül élt. Felesége régen elhagyta, és egy másik városban lakott, gyerekei pedig az ország különböző részeibe szóródtak szét, és csak igen ritkán látták egymást.
Az öregember megrázkódott, már nem akart semmit, már mindenbe belenyugodott, megbékélt sorsával. Most mégis keserű sóhaj szakadt fel belőle.
– Istenem, ha lenne még egy lehetőségem, mennyi mindent másképp csinálnék! Tudom, sokszor rosszul döntöttem életemben, rengeteg hibát követtem el. Ha ezeket kijavíthatnám, ha most másképp cselekedhetnék, mennyivel szebb, hasznosabb és talán boldogabb életem lehetne! Bárcsak újrakezdhetném az életem!
De már mindenhez késő volt, az öregember tudata lassan kihunyt, még egy utolsót sóhajtott, és meghalt.
Egy szűk, sötét helyen tért magához. Valami meleg folyadékban lebegett fejjel lefelé. Rémülten vette észre, hogy nem lélegzik. Meglepő volt, de nem is fuldoklott.
Hirtelen egyre erősödő hullámzás kezdődött a folyadékban, mintha az őt körülvevő edény vagy zsák vagy micsoda falai összerándultak volna. A hullámzás kisvártatva megszűnt, de néhány perc múlva újrakezdődött, és mindig hevesebb lett. Egyszerre azt vette észre, hogy valami nagyon szűk nyíláson préselődik keresztül, úgy érezte, egész teste összenyomódik, minden tagja fájt.
Ahogy végül kibújt a nyílásból, hirtelen erős fény csapott a szemébe, hűvös levegő tódult a tüdejébe, és mindenféle érthetetlen hangokat hallott. Rádöbbent, hogy újraszületett. Kiáltani, szólni akart, de nem tudott, csak nyöszörgés jött ki a száján, majd egyre hangosabban sírni kezdett.
– Istenem! – gondolta – Csoda történt velem, kaptam egy új lehetőséget, most majd mindent másképp, jobban csinálhatok.
Tervezgetni kezdte a jövőt, mikor mire kell nagyon figyelnie, mit és hogyan kell majd tennie, ámde rémülten vette észre, hogy mintha halványulni kezdtek volna előző életének emlékei.
– Az nem lehet, hogy elfelejtsem – erőlködött, hogy emlékezzék, de hiába. Ahogy telt az idő, egyre több dolgot felejtett el. Alig egy hetes csecsemő volt, mire teljesen elfelejtette a múltat, és ott állt tiszta lappal egy új élet előtt.
– Kiköpött olyan ez a gyerek, mint az apád, szinte kísértetiesen hasonlít rá – mondta a gyermek anyja a férjének – Vajon mi lehet vele? Évek óta nem láttuk…
Dömös, 2015. április 11.
