Szilágyi Gábor Máriusz írásai

terül az égen

estéli szépen

ráterül fodra

csupasz karodra

terül az égen

sötétlő kéken

felhő a széle

lámpás az éle

terül az égen

fekete légen

sötétre festve

mindent az este

Budapest, 1980. január 31.

Elbújva zajos világtól,

létével olcsó hitványtól

itt vagyok magamba zárva,

nincs tán kulcs, mi jó e zárba.

De ha egyszer nyomom járva

jóbarátom rám találna,

megkínálnám ételemmel,

piros borral, életemmel,

és ha mindezt elfogadta,

öltöztetném nehéz vasba:

táncot akkor velem ropjon,

még a szikla is ropogjon!

Táncot akkor! Szikrát hányva!

Verset vésve szikla ágyba!

Ékes trónus megremegjen,

súlyos kárpit megrepedjen,

kinyíljon, mi be van zárva,

rengés törjön a világra!

Táncunk akkor hadd zuhogjon,

szívünk is hogy megszakadjon.

Budapest, 1980. január 29.

Eljött az este,

elmúlt egy szép nap,

és te az ágyban

csendben elalszol,

pillád se lebben.

Egyszer csak halkan

mozdul a paplan,

s föléd hajolva

nézem az arcod,

s gondolom némán:

válladra omló

barna hajadban

összegubózva,

feltekeredve

aludni csendben

– mókusként vackán –

volna a kedvem.

Budapest, 1977. május 15.

Túl sokat nevettünk egykor,

kinevettük

a hidegen izzó

vöröslő éjszakákat,

és nem hittünk

a vérpiros esték

jövendölésének sem.

Aztán

te balra mentél,

én jobbra indultam,

– felépíteni

a magunk képére

a világot.

Kaposvár, 1975. október 5.

ringass el engem

bölcsőként ringva

vastestben vasszív

vasmarkán ringva

ringass el engem

tengeri hinta

álmodni álmot

álomba ringva

lüktető vérem

verése ringass

dobbanó szívem

ritmusra ringass

ritmusra lépni

ritmusra élni

roppanó-ringó

rengéssé kélni

Kaposvár, 1975. szeptember 11.

Két kezében napja fényét szorítja,

szorongásait vele beborítja.

Kaposvár, 1975. augusztus 6.

Mentünk együtt, mentünk külön,

sose fogtuk egymást fülön.

Elfutottál, visszajöttél,

szép virágokat kerestél.

Ha nem leltél, akkor sírtál,

s vigasztalást tőlem vártál.

Megnyugodva simogattál,

elringattál, majd elhagytál.

Most várlak a falu szélén,

almafa áll kertem mélyén,

rajta gyümölcs, friss, zamatos,

kezed nyomán még harmatos.

Kaposvár, 1975. április 19.

Hé, barátom, jöjj velem,

átkelünk a tengeren,

legyőzzük a vén időt,

s meghalunk – idő előtt.

Kaposvár, 1975. április 14.

Fekete,

fekete

dallam szól,

száll a dal,

így van jól,

élünk,

szeretünk,

így van jól.

Pattog a tűz,

füstje

gomolyog,

fekete,

fekete

dallam száll,

buggyan a butykos,

cuppan a száj.

Perdül a dobszó,

peng a gitár,

vad zeneszótól

zeng a határ.

Fekete,

fekete

dallam szól,

száll a dal,

így van jól,

élünk,

szeretünk,

így van jól.

Asszony szekere

vágtat már,

nyávog a nyenyere,

elfut a nyár.

asszony szekere

állj meg hát!

Pattog töltés,

roppan a gát,

arcomból

vésik a fát…

Fekete,

fekete

dallam szól,

száll a dal,

így van jól,

élünk,

szeretünk,

így van jól.

Messzi hegyeken

rengés kél,

bimbó tekereg,

elfut a tél.

Zöld, puha pázsit

szép ágyad,

táncoló réten

jár lábad.

Víg zeneszótól

zeng a határ,

éled az élet,

eljön a nyár.

Kecsesen,

begyesen

szökken a lány.

Fekete,

fekete

dallam szól,

száll a dal,

így van jól,

élünk,

szeretünk,

így van jól.

Kaposvár, 1975. március 15.

Viaszfehér holdmadarak –

elszálltak az éveink.

Konok, szürke felhők alatt

haldokolnak szépeink.

Halvány álmok, rózsaszínű

kényszerképzetek között

bolyongunk, és piros szívű

gyermek áll fejünk fölött.

Görcsös, köves úton járunk,

hátunk mögött kék az ég,

mindig csak csodákra várunk,

s mindig reménykedünk még.

Ha majd egyszer vízbefúlnak

csodálatos álmaink,

akkor jövünk rá, hogy túl csak

hull a hó, és hull a hó,

és levágva szárnyaink.

Kaposvár, 1975. március 9.