HTML

Szilágyi Gábor Máriusz versei

Friss topikok

  • Katherine Hart: Annyira szép képeket használsz. Csak pár sor, és egészen felvidulok akár egyetlen versedtől is. (... (2015.04.20. 23:06) Groteszkek

Címkék

Keringő lóhalálában

2015.04.30. 20:37 szg54

(Csengey Dénesnek megkésve)

Jönnek a lovasok, jönnek, és csak jönnek,
lendületet adnak sok-sok száraz rögnek,
ezüstös levelek röpülnek, pörögnek,
nagyvágtatva jönnek, vaspatáik nyögnek.

Gondtalan-tudatlan gázoltam évekig
szíveken-lelkeken át,
nem állt utamba se fal, se lánc, se árnyék:
a hangszórók csillagos kutyáinak ugatása
eltakarta a test béklyóit, a lélek béklyóit,
a csont összezúzását, a szív megtöretését.

Mindig máshol voltam, mindig máshol jártam,
mindig nagy dolgokra, nagy csodákra vártam.
Elutaztam volna, hogy vissza se jöjjek?
Elhagyjam életem, szeressek, gyűlöljek?

Te csontforrasztó, te szívszabadító,
te nem hittél a harsogó ugatásnak,
de bánattól és örömtől túlterhelt szíved,
mint mázsás súly alatt nyögő megkínzott gyermek,
nem bírta tovább,
és szelíden kézen fogott az arctalan halál.
Neked már könnyű.
Elszámoltál immár az összes szavaddal,
és szárnyalva szólhat a sok szép szabad dal.

Kedvesem ne bújj el, ne is gyere hozzám,
lejáró időnket, mint a fegyvert, fogd rám.
Minden pillanat már a tegnapba hullik:
nem vagyok azonos, a szívem csordultig.

Az iszapként lerakódott múlt visszahúz,
vízbefojt, akár a hínár.
Mert rémálom követte az ébredést,
mert hazugságba fordult minden hit,
mert minden álom megcsúfolva,
és ebbe másodszor is belehalnál.

Tiszta voltál, ember lettél,
tiszta szívvel jól szerettél,
nem leszel már többé árva,
elutaztál a halálba.

Mennek a lovasok, mennek már, nem jönnek,
lendületet adnak a sok száraz rögnek,
ezüstös levelek pörögnek, pörögnek,
vágtatva mennek el, vaspatáik nyögnek.

Dömös, 2015. április 30.

Szólj hozzá!

Groteszkek

2015.04.20. 15:29 szg54


Volt ma nálunk nagy izgalom,

a Nap szaladt át az udvaron,
utána egy felhő futott,
azt se mondták, hogy jó napot.

*

A kutyáim összesúgtak ma a hátam mögött:
Nézd a vén bolondot,
hogy biceg a lábain!
Mégis ő az alfahím?
Rájuk mordultam nagy mérgesen:
Pimaszkodtok, állatok?
Megharagszom, s felkopik az állatok!

Dömös, 2015. április 20.

1 komment

A kör

2015.04.11. 17:30 szg54


    Az öregember haldoklott. Magányosan feküdt ágyában, nem volt körülötte senki az elhanyagolt, öregszagú szobában. Odakint tavaszodott. A félig leeresztett redőny résein besütött a nap berácsozva a haldokló ágyát és a szoba falait, mint egy börtöncellát.
    Élete utolsó perceiben nem volt mellette senki, mert már évek óta egyedül élt. Felesége régen elhagyta, és egy másik városban lakott, gyerekei pedig az ország különböző részeibe szóródtak szét, és csak igen ritkán látták egymást.
    Az öregember megrázkódott, már nem akart semmit, már mindenbe belenyugodott, megbékélt sorsával. Most mégis keserű sóhaj szakadt fel belőle.
    – Istenem, ha lenne még egy lehetőségem, mennyi mindent másképp csinálnék! Tudom, sokszor rosszul döntöttem életemben, rengeteg hibát követtem el. Ha ezeket kijavíthatnám, ha most másképp cselekedhetnék, mennyivel szebb, hasznosabb és talán boldogabb életem lehetne! Bárcsak újrakezdhetném az életem!
    De már mindenhez késő volt, az öregember tudata lassan kihunyt, még egy utolsót sóhajtott, és meghalt.

    Egy szűk, sötét helyen tért magához. Valami meleg folyadékban lebegett fejjel lefelé. Rémülten vette észre, hogy nem lélegzik. Meglepő volt, de nem is fuldoklott.
    Hirtelen egyre erősödő hullámzás kezdődött a folyadékban, mintha az őt körülvevő edény vagy zsák vagy micsoda falai összerándultak volna. A hullámzás kisvártatva megszűnt, de néhány perc múlva újrakezdődött, és mindig hevesebb lett. Egyszerre azt vette észre, hogy valami nagyon szűk nyíláson préselődik keresztül, úgy érezte, egész teste összenyomódik, minden tagja fájt.
    Ahogy végül kibújt a nyílásból, hirtelen erős fény csapott a szemébe, hűvös levegő tódult a tüdejébe, és mindenféle érthetetlen hangokat hallott. Rádöbbent, hogy újraszületett. Kiáltani, szólni akart, de nem tudott, csak nyöszörgés jött ki a száján, majd egyre hangosabban sírni kezdett.
    – Istenem! – gondolta – Csoda történt velem, kaptam egy új lehetőséget, most majd mindent másképp, jobban csinálhatok.
    Tervezgetni kezdte a jövőt, mikor mire kell nagyon figyelnie, mit és hogyan kell majd tennie, ámde rémülten vette észre, hogy mintha halványulni kezdtek volna előző életének emlékei.
    – Az nem lehet, hogy elfelejtsem – erőlködött, hogy emlékezzék, de hiába. Ahogy telt az idő, egyre több dolgot felejtett el. Alig egy hetes csecsemő volt, mire teljesen elfelejtette a múltat, és ott állt tiszta lappal egy új élet előtt.

    – Kiköpött olyan ez a gyerek, mint az apád, szinte kísértetiesen hasonlít rá – mondta a gyermek anyja a férjének – Vajon mi lehet vele? Évek óta nem láttuk…

Dömös, 2015. április 11.

Szólj hozzá!

Tavasz

2015.03.03. 16:06 szg54

 
Ma rám köszönt a kertben
egy szelíd hóvirág.
Lehajoltam,
megsimogattam,
s mintha a hegyek bozontos vállán
végigszaladt volna
a tavasz.

Dömös, 2015. március 1.

Szólj hozzá!

Miféle létezés

2015.02.27. 22:04 szg54

 
Letérdelt elém a szél,
nem kócolta össze a hajamat,
nem cibálta meg a bajuszomat,
és nem kérdezett semmit.
A Nap már régen nem sütött,
és a Hold is késett,
pedig felhő se járt az égen,
és a szél ott térdelt a porban.
Ó, hát meddig tart az álom,
és meddig az ébrenlét?
Miféle létezés dübörgése
szaggatja nyűtt dobhártyáinkat?
Mint eltévedt gyermekek,
hányódunk a lét mezsgyéin.
Pengéken lépkedünk,
kopár dallamokat dúdolunk,
süketen nézünk,
vakon hallgatunk,
és már azt se tudjuk, kik vagyunk.
De a szél csak térdelt,
a Nap csak hallgatott,
és a Hold táncot járt
a Föld túlsó oldalán.

Dömös, 2015. február 27.

Szólj hozzá!

Tavaszhívó

2015.02.16. 23:15 szg54


Egy bátor cinke
szinte becsípve
nagy hangon hívta ma a szép tavaszt.
Én meg csak álltam,
s nevetve láttam
az ágon tipegő pici pimaszt.
És szállott a jókedv madárról madárra,
és szinte zengett már a fán minden ág,
s a földből az egyre hangosabb lármára
kidugta fejét egy álmos hóvirág.

Dömös, 2015. február 16.

Szólj hozzá!

A téboly

2015.02.16. 19:58 szg54


Jön az este
kékre festve
mindent itt az ég alatt,
hegyek-völgyek,
fenyők, tölgyek
emelnek sötét falat.

Egyszer hordó,
majd vigyorgó
égi vándor, mit nevetsz?
Te vén korhely!
Öreg sajtfej,
csillagporban hemperegsz.

És ha néha
régi léha
kedvesed eszedbe jut,
fenn karéjzó
égi sarló
vág szívébe rőt kaput.

Bosszús angyal
hosszú hajjal,
hideg szemmel rád mered,
s bomló aggyal
éjjel-nappal
azt hiszed, hogy ismered.

A téboly türelmes.
Lassan, fokozatosan,
szinte észrevétlenül
hatol be az elmébe,
míg végül átveszi fölötte
a hatalmat.
Minél mélyebben merülsz le
a tudatalatti szövedékébe,
annál kuszábbak lesznek a szálak.
Ezekből sző szép, szabályos mintát
az őrület.

Mint a kámfor
száll a mámor,
lelked többé nem szabad,
és csak bámulsz,
ímmel-ámulsz,
s minden álmod szétszakad.

Mikor mégis
zeng az ég is,
a fejedben mennydörög.
Szerteszállnak,
s köddé válnak
angyalok és ördögök.

Míg az elme
félkegyelme
rabul ejti lelkedet,
szemed lángol,
s ott világol
minden, ami elveszett.

Mint a gyermek,
akit vernek,
szűkölve futsz, s nincs hova,
már az élet
semmivé lett,
senkinek sincs otthona.

A tudatspirál önmagába fordul,
a rozsdás kerék folyton megcsikordul,
néma kiáltás szakad fel a szájon,
csend ül a tájon, csend ül már a tájon.

Dömös, 2015. február 16.

Szólj hozzá!

Csoda

2015.02.16. 19:52 szg54


Eljött hozzám a szép lenge bánat,
és megtöltötte üres szobámat.
Gyereknek néztem, pedig már felnőtt,
s tiszta egemre varázsolt felhőt.

Felhőt varázsolt derűs egemre,
s én tisztaságát csodáltam egyre,
a tisztaságát, miáltal szebb lett,
lemosta rólam a régi szennyet. 

Üres szememben nem virul rózsa,
mi ott nő, csak Vénusz légycsapója,
lovam is lassan befele fordul,
s a kövön patkója megcsikordul.

Dömös, 2015. február 9.

Szólj hozzá!

Orkán

2014.10.26. 10:34 szg54


A rétekről a gerincen át a csúcsig száguldó
orkán,
mint megvadult hárfás, mikor a húrokba tép,
úgy szaggatja a tölgyek és bükkök ágait,
és mintha sziklaszékből prédikálna az erdőnek,
zúg, bömböl, és harsog,
rémítve vadat, madarat, embert.
Hangja végigsüvölt kövek és sziklák fölött,
és visszaverődik az ősi vár falairól,
leszáguld szakadékon, árkon, völgyön,
és a folyóparton nyugovóra tér.

Dömös, 2014. október 26.

Szólj hozzá!

Szomorú dal

2014.10.15. 22:13 szg54


Nem emel szárny a meredek úton,
a lábamat csak nehezen húzom,
a gondolat nem ragad magával,
a messzeségbe nélkülem szárnyal.

Leül a bánat a karosszékbe,
egyedül van, de nem veszi észre,
s benne van minden törött pohárban,
fogason lógó télikabátban.

A mindenség a szobában alszik,
meztelenül van tetőtől talpig,
önnön magának csak halvány árnya,
a földön fekszik levetett szárnya.

Lassul a dallam, csöndes az ének,
szögre akasztva nyugszik a lélek.
A fájdalom lett kitartó társam,
s táncot járunk e bánatos bálban.

Dömös, 2014. október 15.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása